Locsolás

  • Posted on: 20 April 2017
  • By: magyartenger

Oké megyek, csak még keresem az ingem … Jellemző, késünk! - mondanák a lányok, de most nincsenek itt. Egy részük ép azt tervezi, hogyan is fog elfutni, másik részük sürög-forog, hogy beleértve önmagát is, minden tip-top legyen, mire oda érünk. Zsófi meg … hát, ő egyszerűen csak alszik. Én közben feladom, ha nincs, hát nincs. Biztos a jelmezek között lesz Siófokon, majd ott felveszem.

Mire felérünk a templomhoz, már mindenki ott van. 14 srác, 12 rekesz szóda és 3 vödör a pontos létszám. Köszönünk, és rövid eligazítás után elkezdjük felöltöztetni azokat, akiken esetleg nincs népviselet. Ingeket és mellényeket hozunk, meg kalapokat, amik az apróbbakon még egész esetlenül állnak, de majd bele nőnek ők is. Közbe megy a sztorizgatás, és a szokásos húsvét hétfői intelmek. Nem azok a „ne igyál annyit” típusúak, inkább a „vigyázz hova rakod a szódát, mert visszalocsolnak” kategória, amin az újak csak nevetnek, de majd megtanulják ők is.
Egy kis autózás, rövid séta és egy taktikai okokból elkövetett kerítésmászást követően felhangzanak az első locsoló versek. Először mindig a köszöntés:

„Pálinkás jó reggelt kívánok e háznak …”

Végül pedig a mára már emblematikussá váló sorok, melyeket mindig minden körülmények között felhőtlen kacagással és sikítássokkal tarkított gyöngéd délelőtti vizes program követ:

 „No, ti cimboráim, csuporra, vederre,

Adjuk meg a lánynak a tisztet reggelre!

Hanem egy szót szólok ezen szép leánynak,

Adjon egy pár hímest,

Szívemből kívánom, kegyelem magának!

Piros tojás az asztalon,

rám ne keljen várni.

Kérdezem a ház asszonyát,

szabad-e locsolni?"

És miért is ne lenne szabad … Fröcsög mindenfelé, a lányok, ha tudnak, menekülnek, mi meg kergetjük őket. Senki sincs biztonságban, kapnak azok is, akik csak nézelődni jöttek át, de néha még nekünk is jut, és nem is csak víz. Mindenhol finomságokkal és az elmaradhatatlan hímestojással várnak minket, s míg az anyukák a tálcák körül sürgölődnek az apukák cinkosan teszik fel a kérdést „ki vezet”. Dolgunk végeztével míves búcsúzót mondunk, s köszönve a vendéglátást indulunk a következő házhoz, vidáman, dalolva, ahogy hozzánk illik.

 

„Ma van húsvét napja,

másod éjszakája,

jól tudjátok.”

Meg kell hagyni, idén is megdolgoztatnak minket a lányok. Van, akit csak az utca végén érünk utol, és van, aki előlük menekülve fára mászik, de még olyan is, aki minden intelmünk ellenére valahogy hozzá jut egy szódásüveghez.
Fáradtan és jól elázva érkezünk az utolsó helyre, s míg az asztalnál ülve próbáljuk feláldozni igencsak próbára tett gyomorkapacitásunk utolsó morzsáit, körbenézek az arcokon. Elégedettek és méltán azok, hisz rendesen meglocsoltuk őket, azokat a futástól kipirult arcú gyönyörű lányokat. S bár ezt talán még nem mind érzik, de éltünk, őszintén, magunkat adva a pillanatnak, úgy ahogy mindig kéne és mégis olyan ritkán sikerül.

 

Összes kép megtekintése

https://photos.app.goo.gl/yxKaA9tcrhCWSyr5A
2017. április 16.